Barion Pixel

Vásárlóink visszajelzéseiből válogattunk

BeActive Állítható Asztal

Kiragadtunk néhányat vásárlóink visszajelzésiből

Vásárlóink visszajelzéseiből válogattunk össze néhány beszámolót, amelyekben személyes véleményüket és tapasztalataikat osztották meg velünk.

Sok ügyfelünk konkrét, egyedi elképzeléssel fordul hozzánk, amiket lehetőségeinkhez mérten próbálunk 100%-ban megvalósítani. Ezen fényképek és visszajelzések segítségül lehetnek azok számára, akiknek még esetleg nincs konkrét elképzelésük, vagy csak ötletet szeretnének meríteni pár megvalósult egyedi asztal láttán.

Az alábbi BeActive asztalra megrendelőnk Grafitszürke Egger asztallapot választott 160×80 cm-es méretben, 36mm vastagságban. Az Állítható Asztal a visszajelzése alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeit:

„Kifejezetten meg vagyok elégedve az asztallal, naponta minimum fél órát szoktam állni, és gondolkodom egy sétapad beszerzésén is, ami az állítható asztal nélkül eszembe se jutott volna. Tökéletesen működik az elektronikája, abszolút megbízhatónak tűnik egyelőre. Fun Fact: Ebédkor munka-közbeni levesnél, nagyon hasznos, hogy a számhoz közel tudom emelni a tányért..”

Az ellentétek vonzzák egymást

Az alábbi Állítható Asztal egy fekete BeActive asztalkeretből és az arra szerelt egyedi méret alapján rendelt 140×80 cm-es 36mm vastag, fehér asztallapból áll. Itt is elolvashatod vásárlónk véleményét.

Ebben az esetben az is kiderült, hogy fekete asztalkerettel is jól mutat egy fehér asztallap. Az alábbi képeken látható Állítható Asztal ergonómiáját úgy tudjuk növelni, ha a két monitort tartó karokra helyezzük. Ezzel a megoldással nem csak helyet takarítunk meg asztalunkon, de a monitorok magasságát is megfelelő méretbe tudjuk állítani, amivel elkerülhetőek a nyaki- és hátfájdalmak.

Itt olvashatsz bővebb beszámolót a Monitor tartó karok számos előnyéről!

„Röviden tömören: imádom! :D
Nagyon könnyű volt az összeszerelés, jó a leírás, nem volt gond. Utólag nézve talán rendelhettem volna egy 10 centivel szélesebb lapot, a két monitoros setup plusz céges pont elfér rajta, de lett volna még helyem.
Igyekszem minden nap állva is dolgozni pár órát az asztalnál, persze, minden szuperül működik, egyáltalán nem bántam meg a vásárlást. Csatoltam két képet is…”

Fontos az őszinte visszajelzés

Összességében elmondható, hogy a visszajelzések alapján vásárlóink mind elégedettek a választásukkal csak azt sajnálják, hogy nem előbb fektettek Állítható Asztalba. :)

Állítható asztal kiválasztásakor azt mindenképpen tartsuk szemelőtt, ahogy vásárlóink is tették, hogy a munkaterületünk mélysége legyen legalább 70 cm. Ez az az optimális minimum méret, ami elengendő ahhoz, hogy monitorunk és billentyűzetünk megfelelő és kényelmes távolságban legyen munka közben.

Írtak rólunk! Kattintsd ide, hogy elolvashasd a témába vágó cikket, amely a Munkahelyi Ergonómiáról szól.

Megosztás: