Maradj aktív állás közben is a Balance Board-al!
Ahogyan már többször is írtunk arról mennyire fontos a munkahelyi ergonómia, hogy az irodában töltött időnket ne csak ülve töltsük el az asztal mellet. Régóta említik, hogy minden órában legalább 5 perc mozgás, felállás ajánlatos egészségünk megőrzése érdekében.
Manapság már sokan tudják, hogy ez nem is elegendő és érdemes ezzel komolyabban foglalkozni azoknak akik egész napjukat az íróasztalnál töltik.
Egy állítható magasságú asztal megoldással szolgál különböző ergonomikus kiegészítőkkel együtt, mint pl. álláskönnyítő szőnyegek együttes használatával, amiről korábban már írtunk is.
Valakinek az Állítható asztal és sétálópad kombinációja vált be, erről szintén olvashatsz tapasztalatokat korábbi cikkünkben.


Fontos, hogy munka közben is megtarthatjuk aktivitásunkat, mely közérzetünkre és egészségünkre bizonyítottan komoly hatással van. Nyilván egyénfüggő, hogy kinek milyen gyakorlat válik be, de a lehetőségek adottak, hogy mozgásban maradjunk egy prezentáció, egy megbeszélés alatt, vagy akármilyen íróasztalnál töltött idő alatt is.
Séta egyhelyben?
Ezzel az új szabadalmaztatott finn innovációs ergonómiai eszközzel a statikus állást dinamikussá tehetjük. Keresztirányú rugalmasságának köszönhetően lehetővé teszi a járáshoz hasonló mozgást egyhelyben.
Az erre irányuló kutatások azt mutatják, hogy a Gymba® Balance Board használatával az izomaktivitások változékonysága megegyező volt a gyaloglással.

Használata erősíti a törzsizmokat és a testtartást, csökkenti az ízületi fájdalmakat és a gyulladást, és még a hangulatot is javítja, miközben az asztalnál dolgozunk.
A termék egyéb tornagyakorlatokhoz is használható, amivel tovább fokozhatjuk aktivitásunkat.

A többfunkciós Balance Board sok problémára nyújt átfogó segítséget. Elsősorban irodai kiegészítő, de egyben használható egyensúlyozó, forgó, vádlinyújtó tornagyakorlatokhoz, valamint terápiás lábmasszírozó is egyben.
A lábak viselik az egész test súlyát, amire a Gymba® masszázslabdák segítségével egy pihentető kezelés adható.

Sok lehetőség áll manapság rendelkezésre a munkakörnyeztünk ergonómiájának javítására.
Ne legyünk asztalhoz kötve, még időben változtassunk az évtizedes rossz szokásokon! Tudatos döntésként tegyünk az egészségünkért és álljunk fel!
Tegyél az egészségedért, gyere el Baross utcai szaküzletünkbe és próbáld ki BeActive Állítható Asztalainkat.











































































































